Torokgyulladás - kezelhető antibiotikum nélkül is

Nyáron egy nagyon makacs torokgyulladásom volt. Gyerekeket nyaraltattam egy Somogy megyei tanyán, nem igazán volt lehetőségem orvoshoz menni. Ahogy teltek a napok egyre rosszabb lett az állapotom, pedig próbálkoztam minden féle házi patikus szerrel, de sajnos végül a manduláim összeértek, nem tudtam beszélni és már nyelni sem. Elérkezett az a pont, hogy amint megébrednek a gyerekek a délutáni alvásból, azonnal indulok felkutatni egy rendelőt.
 Henrik már olyan sokszor segített a gyermekeimnek, gondoltam addig megnézem a honlapját, hátha írt valamit erről az állapotról, amit addig is kipróbálhatnék, hogy sírás nélkül el tudjam viselni azt a két órás sziesztát. Megtaláltam a citromos borogatást. Azonnal megcsináltam, pedig nem igazán bíztam benne. (Bocsánat a bizalmatlanságért Henrik! :-))

Az első döbbenet akkor jött, amikor a meleg borogatást a nyakamra tettem a kánikulában, hogy ez milyen jól esik!
 Aztán eltelt 20 perc és éreztem, hogy végre újra nyelni tudok, újabb 10 perc múlva beszélni!!! 
 Ezt sohasem hittem volna, és a mai napig hálás vagyok azért, hogy nem antibiotikummal kellett akkor meggyógyulnom (szoptattam a kisbabámat), hanem ilyen természetes gyógymóddal, kellemesen. 
 Hálásan köszönöm Henrik, hogy nem rejtegeted a gyógyítás csodáját, hanem itt van fent az interneten, csak használnunk kell!
 Szeretettel: Magony Ildi