A híres-neves mellkas-borogatás 

Két kisgyermekünk van, Miki most 5 és fél éves és Jolcsi 3 és fél éves. 2010 őszén és 2011 tavaszán, az akkor 2-2,5 éves kislányunknak több alkalommal obstruktív bronchitise volt. A betegségek alatt a kilégzése megnyúlt és sípolt, végül nehézlégzés alakult ki. Ilyenkor inhalációs készítményeket (Ventolin, Berodual) kellett használnunk, és volt, hogy antibiotikumot is kapott. Korábban a családunkban nem fordult elő ez a betegség, ezért döbbenten álltunk előtte. Felszerelkeztünk a javasolt babyhalerrel, gyógyszerporlasztóval, és előírás szerint inhaláltunk, több-kevesebb sikerrel. A nyár bronchitis nélkül zajlott, majd ősszel (előre félve az újabb bronchitiszes megbetegedésektől) tanácsért fordultunk Henrikhez, még akkor, amikor nem voltak tünetei Jolcsinak. Ő pontosan lépésről-lépésre a tünetek súlyosságától függően elmondta a teendőinket. Ekkor megkaptam a kakukkfüves-levendulás mellkas borogatás receptjét is, és egy antoropozófus injekciós készítményt inhalálás céljából. Nem kellett sokat várni a betegségre. Magas lázzal (39 C fok fölötti) és köhögéssel kezdődött, majd a második lázas éjszakán elkezdett Jolcsi kilégzése ismét megnyúlni. A következő nap először a mellkas pakolást próbáltuk ki, majd a nap második felében használtuk az inhalációs készítményt is. Jolcsi állapota gyorsan jobbra fordult, láztalanná és elevenné vált, ezért negyednap már kérésére nem kapta meg a mellkas-borogatást (kezdetben ügyetlenek voltunk, valószínűleg kényelmetlenül sikerült felhelyezni). Este hirtelen ismét magas láza jelentkezett, ami nagyon rosszul érintett bennünket, és szigorúan újra mellkas borogatást kapott. A láza fokozatosan ismét elmúlt, reggelre láztalan lett, de gyenge, elesett maradt, és a visszaeséstől való félelmünk miatt időpontot kértünk Henrikhez. Még aznap délután sikerült is elvinni hozzá a kislányunkat. A mellkas borogatás egész nap végig rajta volt, mire megérkeztünk Pilisszentkeresztre Jolcsi teljesen láztalan volt, hangulata javult, légzése tiszta volt. Henrik megnyugtatott bennünket, hogy Jolcsi már kifelé halad a betegségből és 2 napon belül teljesen meg is gyógyult (mellkas-borogatással és Salvus vizes inhalálással).

Így ismerkedtünk meg az antropozófus orvoslással a gyakorlatban. A mellkas-borogatással, és ennek hihetetlen jótékony hatásával a lázas felső légúti megbetegedésekre. Azóta nálunk ez az első választás, ha valaki lázas vagy köhög (nem csak a gyerekeknek). Amióta ezt használjuk, nem adtunk lázcsillapítót a gyerekeknek egyáltalán, mert kellőképpen csillapítja a lázat is. A kisfiam szokásos 4-5 napos mandulagyulladását is 2 napra (!) csökkentette.

Kezdetben a mellkas borogatást a gyerekek kissé nehezen tolerálták, de végül a „dupla-trikó technika” mellett már nem panaszkodnak. Ehhez két pamut trikót használunk. Az elsőt feladjuk a kisgyerekre, majd a mellkasának megfelelően elöl, hátul kellő vastagságban bekenjük a pasztával. Erre adjuk fel a második trikót, és így nem csúszik el, nem nyom és nem kenődik el a borogatás. Végül erre jön az aktuális felsőruházat, pizsama vagy nappali pulcsi.

 

Köszönjük Henrik!

dr. Nagy Marianna, reumatológus