Tomi ekcémája igazi "állatorvosi ekcéma", extrém szinten, ráadásul nem csecsemő korában jelentkezett, hanem sokkal később (11 évesen). 2008 tavaszán egy ártatlannak tűnő, alig 10 forintosnyi hámló folttal kezdődött a bal felkarján. Henrikhez úgy három hónappal később, akkor jutottunk el, amikor Tomi testfelületén már nem volt egy tenyérnyi összefüggő egészséges bőrfelület - mindenhol viszkető kiütések borították, amelyek több helyen tenyérnyi nedvező, ótvarral felülfertőzött foltokká olvadtak. Henrik ránézett, majd az ölembe rakott egy nagy könyvet, rá egy papírt és a kezembe nyomott egy tollat, hogy írjam, mit nem ehet, mit ehet, mikor mivel fürdessem/borogassam/ecseteljem/kenjem, mikor milyen szert adjak neki. A diagnózis ugyanis ételallergia volt - erre a 4 orvos közül, aki előtte - eredménytelenül - kezelte a gyereket, egyik sem gondolt.
Igen szigorú (növényi alapú, amiből kimarad a szója, olajos magvak, mindenféle E) diéta következett, és Henrik antropozófus bogyói mellett kapott homeopátiás szereket is, olykor teakúrát, és végül 2009 februárra már csak néhány lila folt emlékeztetett a kiállt megpróbáltatásokra. A nagyon szigorú diéta egy évig tartott, utána további két év volt, mire fokozatosan visszaállt arra, hogy mindent ehetett.
A szabadságot két évig élvezhettük, idén februárban a melle nedvezésével kezdődött újra a történet. Akkor persze még nem sejtettük, úgy 3-4 hét kellett, hogy ismét robbanjon a dolog. Mikor kiderült, azonnal visszatértünk a szigorú diétához, és Tomi a két orvos közül, akik 5 éve kezelték, Henriket választotta. Talán az időben megkezdett diétának köszönhetően most sikerült "megfogni" a folyamatot, és nem terjedt ki a teljes testfelületére. A legsúlyosabb terület az arca és a karja volt, de voltak foltok a hasán és a lábán is. Ezeket külsőleg tölgyfakéreg főzettel, gyógynövényes borogatással, illetve házilag főzött vizes és zsíros krémekkel kezeltük, majd a gyulladás levonulása után tiszta Aloe verát használtunk a bőr visszaépülésének támogatásához.
Tomi első ekcémás megbetegedése során nagyon sok támogatást kaptam Henriktől és Hajdu-Ráfis Gábortól azzal kapcsolatban, hogy milyen attitűddel lehet a legtöbbet segíteni a gyermeknek: nagyon tudatosítani kell, hogy 1. nem én vagyok beteg, hanem a gyerek, nem tudok helyette meggyógyulni, 2. a kétségbeesésem neki nem segít, sőt... Továbbá: a gyereknek is tevékenyen részt kell vennie a gyógyulásához vezető folyamatokban, és akkor tudok a legtöbbet segíteni neki, ha bízom abban, hogy meg fog gyógyulni, képes lesz leküzdeni, és ehhez minden segítséget megadok neki, és elfogadom, ha elege van, ha dühöng, ha elkeseredett, ilyenkor csak mellette vagyok és szeretem, ahogy éppen van.
Tomi nagyon beteg volt - 5 éve is, most is. Két hónappal ezelőtt a teste kb. 30%-án szinte nem volt bőr, többek között az arca nagy részén. A gyulladás lehúzódása után a könyökhajlatában annyira vékony és száraz volt a bőr, hogy nem tudta kinyújtani a karját. Ha mégis megpróbálta, márványos jelleggel azonnal vérző hajszálrepedések keletkeztek rajta. Az egész karját és a combját borogatással és kötéssel kellett ellátni, mert viszketett és égett, és az is fájdalmat okozott, ha a levegő hozzáért (az idegvégződései szabadon voltak). Rettegett elaludni, mert álmában sokszor letépte magáról a kötéseket és véresre vakarta magát. De túl van rajta, és ugyan még egy darabig diétáznia kell, örül, hogy két hónap kihagyás után járhat iskolába, és tervezi a nyári programot :).
Henrik - túl azon, hogy rájött, mi a baj és a terápia mellett életvezetési tanácsokat is adott - hihetetlenül sokat segített abban, hogy a körülményekhez képest nyugodtan, türelemmel, a gyógyulásba vetett hittel vészeljük át ezeket a nehéz időszakokat.
Üdvözlettel Csapó Krisztina
