A kisfiam, egy éves volt, mikor egy RS vírus miatt több napra lélegeztetőgépre került. Nagyon súlyos volt az állapota, két hetet volt intenzív osztályon. A vírus következtében légzési elégtelenségei voltak. Már korábban is töltött egy hetet kórházban, ekkor is hasonló tünetekkel, ún. obstruktív bronchitissel.
A lélegeztető gépes szörnyű eset teljesen traumatizált bennünket. A betegségnek voltak még egyéb súlyos szövődményei is, amelyek legalább ilyen szörnyűségesek voltak.
A gyereket az orvosok tartósan szteroidra tették, amellyel megelőzhető, hogy egy bármilyen banális taknyosság miatt ismét fulladásos állapotba kerüljön.
Nagyon zavart, s nem értettem, hogy amikor éppen minden rendben van vele, nincs fertőzése, akkor miért kell állandóan gyógyszert adnom? Meddig kell ezt adni? Nem tudtak az orvosok erre választ adni. Zavart az is, hogy nem tudhatom, hogy a gyerek mikor van jól, mikor van rosszul, honnan tudom, ha baj van és egyáltalán mit tehetek a gyógyszeren kívül azért, hogy ne kerüljünk ismét kórházba.
Az egyik kollegám, ismerősöm mondta, hogy keressem meg Henriket. Sokat cívódtam, vívódtam, míg végül kimentem hozzá kisfiammal és a férjemmel.
Henrik rengeteget segített. Megnyugtatott, hogy a gyerekem nem súlyos beteg. Megnyugtatott, hogy hamar meg tudom ismerni és meg tudom tanulni kezelni a helyzeteket, azt, hogy felismerjem mikor van baj, mikor nincs baj és mikor mit kell tennem. Vettem inhalátort és még egy sztetoszkópot is. Mostanra ismerem a gyerek légzését, s már tudom, mikor mit kell tennem. Segített abban, hogy megismertem a gyógyszerek pontos hatását, az antropozófus szereket is.
A kisfiam azóta is fulladt még, de időben felismertem, tudtam mikor kell hozzá fordulnom, amíg kiérek mit kell tennem. Ezek a fulladások, obstruktív bronchitisek, pár nap (max. 3) alatt lezajlottak. Egyre enyhébbek, ritkábbak. Most már hiszek abban is, hogy e hajlamot idővel kinövi.
Amiben hálás vagyok összességében, hogy már nem kétségbeesve, tétlenül állok egy fulladásos helyzet előtt, s vannak olyan szereim, amelyekkel tudom a kisfiamat kezelni, s ezek nem szteroidok, erős szerek, hanem szelídebbek.
A másik történetem a kislányom, aki többszöri húgyúti fertőzés és antibiotikumos kezelés után Henrik segítségével pusztán váltott teákkal, antropozófus szerekkel és ülőfürdővel meggyógyult.
Henrik javaslatai bizony több odafigyelést igényelnek, pl. macerásabb éjjel inhalálni a fulladós gyerekkel, borogatni, meghallgatni a légzését, mint szteroiddal kezelni. S bizony macerásabb a gyerekbe bevarázsolni a teákat és becsalni a joghurtos vízbe, mint beadni az antibiotikumot.
Ellenben bízok abban, és talán nem csal meg a hitem, hogy így a gyerekeknek nagyobb esélyt adok arra, hogy ellenálló és ép, egészséges felnőtekké váljanak, arról nem is beszélve, hogy megtanulják, a tehetetlenség helyett hinni lehet abban, és tenni kell azért, hogy egészségesek legyünk, még ha az fárasztóbb is.
Balogh Eszter