Eleinte azért fogyasztja az ember, mert jó neki, aztán azért, hogy ne legyen rosszul.
Ma Magyarországon közel kétszázezer fiatal fogyaszt rendszeresen valamiféle kábítószert. Az alkalmi fogyasztók száma többszázezerre tehető - még. De miért nyúlnak a droghoz a fiatalok egyáltalán?
A vágyakozás ősi, mély életérzésünk. Mindenki ismeri a honvágy, a szerelem erejét? Minden vágy egészséges hajtóerő, míg hasznos és elérhető célra irányul. Ám ha kielégítése csak ál- vagy póteszközökkel sikerül, önpusztító tévútra vezet. A mai család és társadalom sajnos legtöbbször megnöveli a szakadékot két énünk között: aközött, akivé lettünk, aki vagyunk és aközött, aki lenni szeretnénk.
Mit tehetünk gyermekeinkért, hogy ne kerüljenek ilyen helyzetbe?
A gyermek első hét évében szüleitől és a környezetéből veszi a viselkedési mintákat.
1. A családi fészek a fizikai és szociális élet melegágya, mely az életerő, életkedv, életöröm forrása. Kísérjük tehát szeretetteljesen, figyelmesen gyermekeink fejlődésének lépéseit.
2. Tartsuk szem előtt az emberi szabadságot kis és nagy dolgokban; természetesen a szigor és engedékenység közötti arany középút megtartásával. Egyértelmű határokat szabjunk, melyek egyben a védelem biztonságát nyújtják.
3. Az étkezésnél:
a) Fél éves szoptatás után lehetőleg egészséges, szintetikus anyagoktól mentes ételek fogyasztása.
b) Jó szokások kialakítása (közös étkezés az asztalnál, köztes nyalánkságok stb. kerülése).
c) A cukor és foszfát tartalmú ételek erős korlátozása, mert ezek az első "szenvedélyek".
4. A gyermekbetegségeket lehetőleg kezeljük a gyermekekkel közösen. Ne oltsuk el mindet, gyógyszerek garmadával. Így hozzájárulunk egy edzettebb, életképesebb szervezet kialakításához.
5. Élénkítsük, erősítsük a fantáziát a játékok megválogatásával és sok mesemondással.
Kerüljük a képregények, TV-filmek, (állítólagos gyermekműsorok), számítógépes játékok passzív, sablonos, előregyártott, virtuális (tehát nem valós = ál) világának képanyagát. A mesék, mondák világának hallgatása, később önálló olvasása, eljátszása élénkíti, táplálja a szabad fantáziát.
6. Minden vonatkozásban éljünk ritmusos, rendszerezett, kiegyensúlyozott életet.
A második hét év a testi fejlődés mellett a lelki érés időszaka is.
Továbbra is a gyermeket közvetlenül körülvevő felnőttek szolgálnak példaképül.
1. Nőjünk fel a szeretett példakép feladatához. A serdülőknél az őszinteségre és a bizalomra különösen kell ügyelnünk.
2. A tudás gyarapodásának terén, az iskolában úgy támogassuk a gyermekek táguló, világ iránti érdeklődését, hogy kerüljük az absztrakciót, az intellektualizálást. Növeljük önállóságukat, mégse veszítsük őket szem elől.
3. Erősítsük akaratukat rendszeres tevékenységek ritmusossága által úgy, hogy aktívan bevonjuk őket kisebb feladatokba.
4. Zenéljenek a gyerekek maguk - lehetőleg ne csak elektromos hangszeren - a rádió, magnó, CD tompító zaja helyett. A játékokra ugyanaz érvényes, előtérbe kerülnek a közösségi játékok, tevékenységek a maguk összetett szociális hatásaival.
5. A ritmusos élet, a szabadban játszás, kirándulás, rendszeresen űzött sport nagyon erősíti az akaratot és kiegyenlíti a szellemi tevékenység erős lelki hatásait.
6. A gyógyszerekkel csínján bánjunk, különösen a fájdalomcsillapítókkal és nyugtatókkal (altatókkal).
7. Az alkohollal és a dohányzással úgy bánjunk, hogy egy életre szóló példát mutatunk vele. Tehát magunk is kerüljük, gyermekeinket pedig óvjuk tőle.
Bár a kábítószer-függőségbe esők legtöbbje 15-25 éves, tudjuk, hogy ez már csak a jéghegy csúcsa.
A harmadik hét év is fontos megelőző időszak, de a nagyja addigra eldőlt.
Ilyenkor az őszinteség, a bizalom, a nyíltság és az éberség a legfontosabb.
Az alkohollal való első találkozásra legtöbben fel vannak készülve, ám ugyanúgy mint a dohányzás, alattomos ellenség, mert nem olyan hivalkodóan káros az első pillanattól fogva.
A kábítószereknél viszont sajnos nem lehet előre tudni, mennyire ragadják magukkal az "egészséges emberpalántát". És - ha csak kíváncsiságból is - ma majdnem minden fiatal előbb-utóbb kipróbál valamilyen kábítószert. Ezért olyan fontos a megelőzés!
Egy egykor drogos lány így fogalmazta meg a lényeget: "Erről nem lehet leszokni. Bár három éve tiszta vagyok életem végéig potenciálisan veszélyeztetett maradok.