Háromnapos láz

A fertőzés veszélye mérsékelt. Attól függ, hogy milyen közeli a két gyermek kapcsolata, találkozása, és milyen épp gyermeke immunrendszerének állapota. A leggyakrabban fél évestől kétéves korig szoktak megbetegedni a gyerekek.  Cseppfertőzéssel terjed. A 6. típusú humán herpesz vírus okozza a kórképet. A fertőzés forrása többnyire ismeretlen marad, mert a lappangási idő 1-2 hét.

A betegség legtöbbször hirtelen magasba szökő lázzal indul. Néha lázgörcs kíséri ezt a gyors hőmérsékletemelkedést. Ez azonban legtöbbször szövődménymentes lefolyású, és semmiképp sem jelenti azt, hogy később esetleg epilepszia lesz belőle.  A lázcsillapítók rutinszerű és gyakori használata óta a tapasztalat azt mutatja, hogy a lázgörcsök aránya nem igazán csökkent. Ennek több oka van. Többek között az is, hogy a láz ilyen hirtelen emelkedését sok szülő éppen a görcsről veszi észre. Másrészt a lázgörcs leggyakrabban a láz emelkedésekor vagy csökkenésekor keletkezik, ritkábban a folyamatosan fennálló magas testhőmérsékletnél. A lázcsillapítók pedig csak rendszeresen, 4-6 óránként adva tartják alacsonyan a testhőmérsékletet. Ha valaki csak 1-2-szer adja a magas láz csúcsánál, akkor a láz csökkenésekor hasonlóan magas lesz a lázgörcs veszélye, mint emelkedésekor. Ezért nem csak a szelíd gyógyászatban, de már a modern nyugati orvoslásban sem ajánljuk a lázcsillapítókat lázgörcs megelőzésére. A nyugalom, ágyban fekvés, TV-rádió-game boy kerülése ilyenkor sokkal fontosabb és hatékonyabb. 
Ezen felül vannak olyan antropozófus, homeopátiás szerek, melyek kedvező hatásúak. Ilyen pl. az Aconit, a Belladonna, a Chamomilla vagy a Pulsatilla. Ezeket a gyermek alkata, és a láz lefolyása szerint adhatjuk. A fizikai lázcsillapításnál fontos, hogy kellemes élmény legyen a gyereknek. A legjobban az vált be, ha kb. 35°C-os vízzel letörölgetjük a szabadon hagyott végtagokat és a homlokot. A víz párolgása ilyenkor kellően sok hőt von el a szervezettől. A hideg végtagokat ne hűtsük, hanem rövid ideig melegítsük, hogy kinyíljanak rajta az erek. A vegyszeres lázcsillapításnak még az is hátránya, hogy épp a gyermek vírusokkal szembeni egyik leghatékonyabb védekező eszközét, a lázat befolyásoljuk vele. Szervezete ugyanis tudja, hogy melyik kórokozóval szemben milyen magasra kell feltornásznia hőmérsékletét, hogy a leghatékonyabb legyen a védekezés. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy az a gyerek, aki nagyon kimerült, ne kaphatna lázcsillapító segítséget. Ha józanul gondolkodunk, könnyen meg fogjuk találni az egyensúlyt. 

A könnyű étkezés és a sok folyadék ilyenkor is fontos. Ha nem esznek a gyereke, az nem baj, utána hamar visszahízzák.

A háromnapos láznál érdekes, hogy a többi kiütéssel járó gyermekbetegséggel ellentétben akkor jelenik meg az aprófoltos piros kiütés, amikor a láz egyik pillanatról a másikra elmúlik. Lehet, hogy csak egész halványan jelenik meg, és sokszor csak néhány percre-órára. Mire orvoshoz érnek a gyerekkel, sokszor már alig, vagy egyáltalán nem is látszik. Nem feltétlenül lepi el az egész gyereket, lehet, hogy csak a hajlatokban, vagy a mellkason jelenik meg.  Néha a nyirokcsomók enyhe duzzanatával jár, ami szintén hamar elmúlik. A lázgörcstől eltekintve tényleg ártalmatlan betegség, nem kell aggódni. A betegség onnan kapta nevét, hogy a láz legtöbbször három napig tart. 1-2 nap eltérés természetesen lehet. Bár a láz általában egész idő alatt magas, 40 fok körüli, amilyen hirtelen jön, olyan hamar magától el is múlik.